Lázárék vizsgálata szerint a MÁV jelenleg csak korlátozottan képes ellátni a feladatait
A Építési és Közlekedési Minisztérium hét pontban fogalmazta meg, mire kötelezi rövid határidővel a vasúttársaságot.
A Építési és Közlekedési Minisztérium hét pontban fogalmazta meg, mire kötelezi rövid határidővel a vasúttársaságot.
A főpolgármester azt mondta: fel voltak készülve arra, hogy a kormány megpróbálja megakadályozni az elővásárlási joguk érvényesítését, de a budapesti vezetés kész akár perelni is. Azt is közölte, hogy tárgyalásokat kezdeményezett Lázár János miniszterrel.
A Facebookon a kommentfolyamban folytatódott a csörte a főpolgármester, illetve az építési és közlekedési miniszter között, amibe beszállt Jámbor András is.
Amit a magyar állam 50,9 milliárd forintért adna el egy arab befektetői csoportnak, azt Budapestnek már jóval drágábban adná.
Érvénytelenítette a vonatkozó a közbeszerzési eljárásokat a közlekedésért felelős miniszter. A pénzt inkább a MÁV szolgáltatásainak javítására költené, Rákosrendezőt pedig így, szemetesen adnák el az araboknak.
Rózsa András január 28-án várja a tárcavezetőt Rákosrendezőn.
Ezt a miniszter a csatorna tudósítójával közölte, aki a vasúton tapasztalt fennakadásokról akart kérdezni.
Miskolcon felújítanak 10 kilométernyi utat, és építenek egy felvonót is az Avasra.
A közlekedési miniszter azt mondta, maga is kíváncsi arra, mennyi pénzt kell majd visszafizetni a 20 percen túli késések után.
Annyira megsokasodtak a bajok a győri vasútvonalon a felújítás után, hogy a második helyre jött fel, de a legtöbb gondot összeszedő magyar vonal így is ugyanaz lett, mint amely öt éve minden évben. A csúcskésést az a vonat hozta össze, amely Budapestről kilenc és fél óra alatt ért el Ausztriába, de a listánkból az is kiderül, hogy a havazás vagy épp a nyári hőség mennyire viselte meg a vasutat. Ahogy az is, van-e egyáltalán olyan vonal, ahol tökéletes volt a szolgáltatás.
Országos akcióval álltak ki az egyik aszfaltfestő aktivistájuk mellett, akinek korábban egy Lázárhoz közeli híroldal nyilvánosságra hozta a személyes adatait
Az aktivistánál házkutatást is tartottak.
Legutóbb egy kutyapártos aktivista fújt fel ilyet, válaszul nyilvánosságra hozták a pontos lakcímét, az autója rendszámát és a fényképét a miniszterhez közeli híroldalon.
A dolgozóknak a lap szerint december közepén szóltak, hogy vagy átmennek a kommunikációs feladatok elvégzésére újonnan létrehozott Tájékoztatási és Információs Központhoz, vagy megszűnik a munkaviszonyuk.
A kerületi önkormányzat cége szerint a tárcánál azt se tudták, kié a szobor, amit irodabútorok közé leltároztak.
A politikus szerint a kormány „a semmit próbálja reformmá sminkelni”.
Az építési és közlekedési miniszter a David Pressmannek adott utazási tippje mellett Rogán Antal szankciós listára tételét is kommentálta: „szemenszedett hazugságokra, föltételezésekre alapszik, amelyekből egy szó sem igaz”.
Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.
A miniszter elvárja, hogy a politikai szimpátiája vagy aktivizmusa miatt senki ne akadályozza a MÁV munkáját. Nem tudni azonban, hogy az akciót a szabadságán elkövető ellenzéki aktivista hogyan gátolta az utasok kiszolgálását politikai érdekből.